Vinatus
Ahány bor, annyi ember

Ahány bor, annyi ember

Egyéb 🕔2016.02.04. Nincs hozzászólás

Közelednek a nagyobb  budapesti boros rendezvények (BorJour Magnum, és  VinCe) így összeszedtük azokat az embereket, akikkel a pár éves tapasztalunk alapján megismerkedtünk, és idén is viszontláthatunk. Vicces, szarkasztikus összeállításunk következik.

1. Gasztroblogger: előadja hogy nem ismer minket, nagyon finomak a borok, és majd ír rólunk pár sort. Három évvel ezelőtt is ezt mondta, akkor elhittük. Most csak mosolygunk rajta egy jót, és kedvesen bólogatunk. Természetesen hatodjára is bemutatkozunk, és természetesen mondunk pár sort a borászatról. És persze ők a legnagyobb kritikusok, mindenbe belekötnek, amely apróság egy másik nagyobb pincénél a név mellett fel sem tűnik.

2. Jóbarát: még tényleg nem ismer minket, de nagyon ízlik neki a bor, és lelkes: „Persze hogy a viszek szórólapot, rendelek bort, és persze a szállóban is megszállunk. Hogy van disznótoros reggelire? Ott a helyünk.” Csak egy újabb rendezvény választja el őt a következő kategóriától.

3. Rajongó: az első perctől fogva szereti a borainkat, hogy őszinték legyünk, sokat tanultunk tőle: az első megjelenésünkkor – velünk ellentétben – sokat tudott a borokról, így mikor kóstolt elcsíptünk tőle pár szófordulatot: a Merlot pirosbogyós zamata lekvárra emlékeztet, a Franc megállja a helyét a nagy borok között…. Köszönjük, Te vagy a kedvencünk!

4. Intelligens szingli: legyen nő, vagy férfi, ért a borokhoz, jót lehet vele beszélgetni, és a bor mellet a másik nem az érdeklődési köre. Mi pedig a pult mögül szurkolunk, és figyelünk.

5. A jófej borász: már az első alkalommal segítőkész volt velünk, mikor elfelejtettünk dugóhúzót magunkkal vinni (azt hittük kapni fogunk, na!), és a mai napig társaságot nyújt a délelőtti órákban, szívesen ajánlja borainkat saját vendégeinek, nem konkurencia vagyunk a számára, hanem csendestárs. És mindig van nála pálinka.

6. A tartózkodó kolléga: még mindig nem köszön, és úgy tesz mintha nem tudná kik vagyunk. Fura, a legutóbbi afterbulin nem így viselkedett…

7. Hostess: „Hogy hozzak a jégnek egy ládát? A palackot a jéggel kell hűteni? Nem értem… Azt hittem a jég majd a borba kell….” No comment

image

8. A rendezvény főszervezője: a rendezvény kezdése előtt nem érdemes vele találkozni, a feje lángol, izgul, tornacipőben rohangál, mindent maga akar elintézni, még a poharakat is elmosná egyedül, ha hagynák. Majd a rendezvényen megjelenik frissen vasalt ingében, blúzában, mindenkit ismer, jól érzi magát, lelkes, és az összes bor ízlik neki. De csak módjával iszik, hogy mindenkihez legyen kedves szava, és emlékezzen, hogy ismét milyen nagyszerű rendezvényt hozott össze a kis csapatával!

9. A “szakértő”: „Kár, hogy a Franc barrikolt, akkor inkább a Syrah-ból kérnék….Isteni ez a Syrah, örülök, hogy ez nem volt tölgyfahordóban, habár szerintem a tőketerhelést jövőre megnövelhetitek.” Köszönjük Emese, de az összes borunk barrikolt.

10. Az iagzi szakértő: Jófej, külföldi, még nem rajongó, igazából az ő táborához fel sem érhetünk, de kedvesen végigkóstol mindent, jegyzetel, és kiválaszt egy kedvencet, amire mond pár kedves szót, de a többit illemtudóan nem húzza le. Az ilyeneknél izgulunk.

 

11. Lost: kapott ingyen jegyet, nem értjük mit keress itt. Ő sem.

+1 Pult mögötti borász: Mosolyog, szeret a borokról beszélni, de egy ilyen eseményen ő is szereti kihasználni, hogy mindent megkóstolhat!

Ha magadra ismertél, februárban találkozunk! :)

Nincs hozzászólás

Mások mondták

Hozzászólás írása

Csatlakozzon a beszélgetéshez